Egy miskolci lakossal, Szerencsés Gábor                                           úrral készítettem a riportomat. Gábor úr , Zsárai Miklósnak volt az utolsó tanítványa, mint díszítő-festő iparművész. Templomokat díszített, közöttük: Mátyás Templom, Miskolc Búzatéri görög katolikus templom,  református templomok, és még sok más templom az egész országban. Megbecsülték munkáját, melyet mindig  becsülettel és tiszta szívvel folytatott.
Jómódú családból származott. A családjának a története Erdélybe nyúlik vissza.  A ősei között volt Bethlen Gábor hadvezére, aki Fegyverneki előnevet is kapott. Dédapja, egykor Kolozsváron volt helyőrségparancsnok, a nagyapja pedig, akit szintén Szerencsés Gábornak hívtak, Ungvár polgármestere volt.  Gábor úr élete mégis tele volt megpróbáltatásokkal, elmondhatjuk róla, hogy megjárta a hadak útját. Élete folyamán igazságtalanul verték, bántalmazták. Belegázoltak becsületébe, megkeserítették  életét, olyan emberek, akik a kommunista rendszert szolgálták és nem voltak tekintettel sem a jogra, sem az emberi méltóságra.  Az üldözésből, megalázásból jutott a családja más tagjainak is, közöttük bátyját és a sógorát 1956-os ténykedése miatt hét évre ítélték el, majd négy és fél év börtön után helyezték szabadlábra. Az egész családjukat üldözték. És mindezt miért?  Azért, mert egy polgári családból származott és mert kiállt a hazája, Magyarország  mellett.

Kérdés: Mikor és hol született?

Válasz: 1935. augusztus hetedikén születtem Miskolcon. Itt jártam általános iskolába és gimnáziumba is. Itt sportoltam, és itt töltöttem gyermekkoromat.         Kérdés: Mit sportolt?

Válasz: Ökölvívó voltam és sok bajnokságot nyertem, közöttük városi és  megyei bajnokságokat, valamint ifjúsági versenyeket. Többször voltam az ifjúsági válogatott tagja is.

Kérdés: Meddig sportolt?

Válasz: Mindaddig, amíg be nem hívtak katonának. Itt, Miskolcon soroztak be, majd a Honvéd átigazolt, és szintén sportoltam még egy ideig, egészen addig, amíg el nem jött 1956. Ez „betette nekem az ajtót rendesen”.

Kérdés: Hol katonáskodott?

Válasz: Először is itt, Miskolcon a Petőfi laktanyában voltam. Itt voltam az 56-os forradalom alatt. Emlékszem egy Csulák nevezetű őrnagyra, aki azelőtt a hadosztálynak volt politikai főtisztje. Egyszer éppen eligazítást tartott a sorállományú katonák részére. Azt mondta, hogyha a katonai szolgálatuk után hazamennek a tsz-be a fiatalok, hát vasvillával hajigálják ki a párttitkárokat a trágyadombra, és a saját testvéreiket is zavarják el, akik beálltak a tsz-be. Erre én felkaptam a vizet, és megmondtam, hogy csak nem gondolja, hogy ezek a gyerekek, a testvéreiket fogják meggyilkolni? Azt is szóvá tettem, hogy ő a Szovjetunióban tanult, a felesége is onnan származik. Hogy lehet ő egyáltalán forradalmi katonai parancsnok, és mért mond ilyeneket a fiataloknak?  Ezt követően azonnal kirúgtak a honvédségtől. Azt mondta nekem az őrnagy, ha még egyszer találkozik velem, lelövet.

Kérdés: Mi történt ezek után?

Válasz: Ezután ellensége lettem ennek az őrnagynak, aki később Miskolc város karhatalmi parancsnoka lett. Értesítettek a laktanyából, hogy a családunkból valaki megsebesült.

Kérdés: Ki sebesült meg?

Válasz: A bátyám akkor már nős volt. A feleségének a lábait találat érte a megyei rendőrkapitányság előtti sortűzben, mert éppen akkor vitte az ebédet az István malomba, ahol az édesapja dolgozott. Hazamentem a laktanyából, majd be mentem bátyámékkal együtt a megyeházára és ott jelentkeztünk Nagy Attilánál a munkástanács elnökénél.

Kérdés: Mi volt a feladatuk?

Válasz: Megbízatást kaptunk, hogy vidékről Harsány, Kisgyőr környékéről élelmiszert hozzunk a munkásoknak. Természetesen teljesítettük is a feladatot, de az út során sok viszontagságban volt részünk.

Nem sokkal később bementem a laktanyába, ahol nagyon rendes parancsnokom volt. Ő mondta, hogy azonnal vegyem le a nemzetőri karszalagot, mert a szovjetek leverték a forradalmat. Utána hallottam, hogy a bátyámat és a sógoromat letartóztatták.

Kérdés: Mihez kezdett a forradalom bukás a után?

Válasz: Itt maradt a nővérem öt, a sógornőm két gyerekkel. El kellett helyezkednem. Ezért leszereltem soron kívül.

Kérdés : Hol kapott munkát?

Válasz: A borsod megyei tatarozó építő vállalathoz kerültem, mint festő.  Vidékre jártam dolgozni. Ennek örültem is, mert a volt őrnagyom, Csulák állandóan üldözött. Többször bevittek a karhatalomra.

Kérdés: Mit történt ott?

Válasz: Megvertek, a fogamat kiütötték. Ennek vagyok a mai napig is a betege. Szétrúgták a lábamat, valamint megrepedt a medence csontom is. De ennek ellenére, muszáj volt dolgoznom, mert a gyerekeknek ennivalóra volt szükségük. Mindaddig ment ez amíg egyszer egy termelési tanácskozáson az egyik vidéki építésvezető az MSZMP titkárral összefogva rám olvasták, hogy mi keresnivalóm van itt, amikor én ide-oda falura jártam,  meg aztán én ilyen piszkos csavargó ellenforradalmár vagyok. 

Kérdés: Mi lett ennek a következménye?

Válasz: Kirúgtak a munkahelyemről. Ezután gyárban helyezkedtem el, ahol szintén nem sokáig dolgozhattam, mert itt is megtudták, hogy részt vettem a forradalomban. Egy alkalommal bementem az Avas étterembe ebédelni, mert éhes voltam. Bejött ez a Csulák nevezetű illető, aki már megyei munkásőr parancsnok volt ezredesi rendfokozattal.  Odajött az asztalomhoz három másik emberrel, és azt kérdezet: Mi van? Magát még nem akasztották fel? Hát én gyorsan fizettem, nem szóltam semmit és kijöttem az épületből. De a megjegyzések tömkelegét mondták nekem. 

Kérdés: Ennek lett folytatása?

Válasz:  Igen másnap este körbefogta a lakásomat két teherautónyi rendör.Bejöttek hozzám és nagyon erőszakosak voltak, még a ruhámat sem engedték, hogy felvegyem, mindent egyenként adtak a kezembe. Kiabálva tették fel a kérdéseket, hogy hol vannak a fegyverek, meg a robbanószerek, de hát természetesen nem volt semmi ilyen a lakásomban. Miután felöltöztem feldobtak a teherautóra és bevittek a rendőrségre.

Kérdés: Mit csináltak ott Önnel?

Válasz: Hát amit én ott kaptam azt senkinek nem kívánom. Utána k.b.:1-2 hét múlva  letartóztattak, átvittek a megyei börtönbe, ahol addig voltam amíg a debreceni  katonai bíróság a tárgyalást ki nem tűzte.  Aztán nemsokkal később megszületett az ítélet.

Kérdés: Mi volt az?

Válasz: 1év 8 hónap börtön. De csak azért ennyi, mert semmit sem tudtak rám bizonyítani, amivel vádoltak.

Kérdés: Mi volt a vád?

Válasz: 1/1 és 1/2-vel vádoltak, tehát a népkörhatalom ellen való fegyveres szervezkedésért és a megdöntéséért irányuló vezetői tevékenységéért. Ugye tudjuk azt, hogy ezért mi járt volna? Én nekem is csak később mondta meg a védőügyvédem, hogy ezért kötél általi halál, vagy életfogytiglan járt.

Kérdés: Mikor szabadult ki, és utána mihez kezdett?

Válasz: 1959-ben szabadultam. Utána el akartam helyezkedni, de csak nagyon nehezen tudtam, mert senki sem akart felvenni. A végén Takács Pista bácsival templomokat festettünk ő Mezőkövesdi nagyművész volt. Na de közben rendszeresen bevittek a rendőrségre. Minden ünnep előtt 1-2 nappal bevittek és ünnep után engedtek ki. Így teltek az évek. Egy idő múlva olyan rosszá vált az állapotom, hogy be kellett mennem a korházba. Teljesen lerobbantam, kaptam egy pánik betegséget, azt hozzá kell tenni, hogy két infartus után. Mert hát ügye ilyen meghurcoltatást senkinek nem kívánok. Rettegésben éltem, nem tudtam, hogy mikor jönnek értem és mikor visznek el.

Kérdés: Milyen volt a pánikbetegsége?

Válasz: A pánikbetegségem halálfélemi érzésekkel járt, van is róla orvosi igazolásom. Többször voltam Balatonfüreden az állami szívkórházba, vagy itt Miskolcon Török professzor úrnál. Utána annyira leromlott a lábam, mert ugye szétrúgták a térdem, hogy protézist kellett a térdembe beültetni. Akkor a medencecsontom, ami szintén megsérült a verések során, annak is kellett egy csípőprotézist csinálni, amit harmadszor műtöttek meg azóta. Így lettem rokkant. 21 éve vagyok rokkant nyugdíjas. Volt, hogy menni nem tudtam, aztán sok ideig két bottal jártam, hála Istennek a legutóbbi műtétem óta egy bottal is tudok járni.

Kérdés: Hogy telnek most a napjai?

Válasz: Sok meghívást kapok különböző előadásokra és gyűlésekre. Több szervezet munkájában veszek részt, közöttük az Országos Nemzetőr Szövetségben, és  a Vitézi Rendben. Tagja vagyok az 1956-os Szövetségnek, ahol a borsod megyei Etikai Bizottság elnökhelyettesi tisztségét töltöm be. Sajnos egészségi állapotom miatt a Mozgáskorlátozottak Szövetségének is a tagjai sorába tartozom. Rokkant emberként élem nyugdíjas éveimet. Hogy ide jutottam, azt az 1956. utáni rendszernek, illetve megtorlásnak köszönhetem.

Kérdés: Üzen valamit az utókornak?

Válasz: Azt szeretném, hogy az a sok küzdelem és szenvedés, ami nekünk jutott,  ne vesszen kárba. Ne felejtsék el mindezt az utánunk jövők. Mi meghurcoltak, akik még élünk kapjunk egy kis megbecsülést is, hiszen ebből nekünk mindmáig elég kevés jutott. A fiataloknak azt üzenem, hogy ismerjék meg 1956 igaz történetét. Tanuljanak belőle és emlékezzenek azokra a hősökre, akik életüket adták a hazáért, és egy szebb jövőért.